Gernyeszegi kastélynapok 2016 - beszámoló

A Teleki Kastély Egyesület idén hatodik alkalommal szervezte meg a GERNYESZEGI KASTÉLYNAPOT, amelyre ezúttal is változatos programokkal vártuk a látogatókat.

Idén felújítottuk a korábbi állandó kiállításunkat, új ismertető panókat készítettünk a Teleki család és a gernyeszegi birtok történetéről és megnyitottunk egy új berendezett szobát a látogatók előtt, így most már 2 múzeum szobája van a kastélynak.

A programok a gyerektevékenységekkel indultak. Délelőtt fél 11-től bábelőadáson vehettek részt a kicsik, Csipkerózsika meséjét láthatták Halmágyi Éva és Bonchidai Dezső előadásában. A nagy sikernek örvendő előadást délután 5 órakor megismételtük.
Az előző évekhez hasonlóan a rendezvény szervezésében idén is partnerünk volt a Creactivity Egyesület, amely egy interaktív gyerekjátékot szervezett a kastélynapon résztvevőknek. A Barangolás a mesevilágban című játék során a gyerekek mesehősökkel találkozhattak, és az ő segítségükkel kellett megoldjanak különböző próbákat. A kalandjáték után kézműves műhelyek várták a gyerekeket: volt gyöngyfűzés, arcfestés, szalvétakép készítés, quilling műhely, bogozós műhely és a ruhafestést is ki lehetett próbálni.
A kastélynapnak idén két neves vendége is volt. Délután fél 1-től Jaap Scholten holland íróval, a Báró elvtárs c. nagy sikerű könyv szerzőjével találkozhattak az érdeklődők, a kerekasztal-beszélgetés keretében az író érdekes háttértörténeteket mondott el arról, hogy hogyan született meg az erdélyi arisztokráciát bemutató könyve.
Délután egy másik beszélgetés keretében gróf Mikes Zsigmond volt a vendégünk, aki Németországból telepedett haza, hogy rendezze az uzoni Mikes-birtokot.
A Teleki-kastély története idént érdeklődő látogatóknak idén is lehetősége volt vezetett sétákon részt venni, illetve két alkalommal kisbusz indult a Teleki-kriptához is, amelyet szintén idegenevezető mutatott be a látogatóknak.
A kastély parkjában ki lehetett próbálni a krikettezést, illetve szabadtéri játékokat is, és lehetőség volt hintózásra is.
Este 6 órától a kolozsvári Passeggio táncegyüttes lépett fel a kastély udvarában, Regency dances című előadásukban az 1811 és 1820 közötti időszak báli táncait mutatták be, majd táncoktatást tartottak. 7 órától a sárpataki Székely János Hagyományőrző Tánccsoport lépett fel, a fiatalok sárpataki táncokat mutattak be. A kastélynapot a Vitéz Júlia Quintet koncertje és egy szabadtéri filmvetítés zárta, Charlie Chaplin A diktátor c. filmjét vetítettük le a kastély udvarán.
A Gernyeszegi Kastélynap szervezésben partnerünk volt a Creactivity Egyesület, a Maros Megyei Múzeum és az Arché Egyesület. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány és a Maros Megyei Tanács támogatta.

Stacks Image 157